Ez már Mérő Verának is sok volt: nekiment Magyar Péternek az audis ámokfutó kapcsán tett kijelentése miatt
„Az azért kemény, hogy Magyar Péter lényegében rogáni kamunak titulálja azt a BRFK-közleményt” – fogalmazott az emberjogi aktivista.
A Jobboldal Ereje nevű szervezet azért fordult a bírósághoz, mert a kormány elfelejtett időközi helyhatósági választásokat kiírni.
Ludovic Orban volt liberális pártelnök és exkormányfő új zsebpártocskája már eredményt is képes felmutatni, az alakulat ugyanis pert nyert a kormány ellen – írta meg pénteken a Főtér.
A lap megtudta, hogy a Jobboldal Ereje nevű szervezet azért fordult a bírósághoz, mert
vagy feloszlatták a helyi tanácsot.
Bár a törvény azt mondja, ilyen esetekben 90 napon belül le kell bonyolítani a voksolást, az Állandó Választási Hatóság már októberben jelezte, 51 településen kellene időközi választásokat tartani. Ma kiderült, a bukaresti ítélőtábla alapfokon arra kötelezte a kormányt, hogy pótolja be a mulasztást.
Nyitókép: A román alkotmánybíróság hivatalos honlapja.